Megkezdődik az Ideális Bajnokság második fordulója, az első találkozón két igazi Ferrari-legenda, az ötvenes években a vörösök első két bajnoki címét szerző olasz Alberto Ascari és a háromszoros világbajnoki első Niki Lauda várja a szavazataitokat. Minden fordulóban igyekszünk majd valami többletet adni a korábbiakhoz képest, így ezentúl minden versenyzőről olvashattok egy rövid kampánybeszédet, melyben csapatunk valamelyik tagja igyekszik meggyőzni titeket, hogy miért az általa favorizált versenyző érdemli meg jobban a voksokat.

Kezdjük is a beharangozott kortesbeszédekkel, a_fater Lauda, pytho pedig Ascari mellett kampányol:

Niki Lauda
A Formula–1 világa ma talán művibb, mint korábban bármikor, de erre a sportágra mindig is jellemző volt, hogy résztvevői, és főként a versenyzők, egyfajta szerepet játszottak. Mert ezt várta a média, mert ezt várta a főnök, mert ezt várták a szponzorok, sokkal inkább, mint a többi sportágban (persze azóta sokan felzárkóztak emellé). Niki Lauda viszont kérlelhetetlenül őszinte volt. Akkor is, amikor arról kérdezték, ő vajon segített-e volna máson, és akkor is, amikor nem hagyta, hogy a Ferrari megvédje őt azzal a fals dumával, hogy "a fékekkel volt gond, Niki ezért állt ki, és James Hunt ezért lett világbajnok". Nem, Lauda akkor kimondta azt, amit sokan félnek bevallani: hogy akkor és ott félt. Szerintem ironikus módon abban a világban ez a legbátrabb dolog, amit tehetett azon a hétvégén.

Sokan nem szívlelték, és sokan nem szívlelik Kimi Räikkönent sem. A két pilóta között ezernyi a különbség, de két hasonlóság is van: a mosolyuk és az őszinteségük. Előbbit ritkábban, utóbbit gyakrabban mutatják meg a világnak. És azt se feledjük, hogy Niki Lauda volt az az ember, aki egyenes gerinccel Enzo Ferrari elé mert állni, és felmondott. Nagyon rosszul esett ez a Commandatorénak, de valljuk meg, sokaknak kényelmesebb volt a tutiban pihenni, amíg ki nem rúgta őket a nagyfőnök.

Alberto Ascari
Bármily nehéz is legyen egy versenyző dolga, amikor lassan hatvan év távlatából "próbálja" elvarázsolni korunk Sennán, Proston, Schumacheren és Alonsón nevelkedett rajongóit, kevés alkalmasabb pilótát találhatnánk erre Alberto Ascarinál. Az olasz zseni egyike azon kevés nagyságnak, akik miatt generációk bánkódnak, hogy nem láthatták már versenyezni. Élete és halála egyaránt a legendák közé emeli, eredménylistája pedig csak a legnagyobbakhoz mérhető.

A Formula 1 első kétszeres világbajnoka, a Ferrari első világbajnoka, egyúttal - szinte hihetetlen - a mai napig az utolsó olasz, akit a Száguldó Cirkusz legnagyobbjává koronáztak. Két éven át uralta azt a mezőnyt, melyben számtalan potenciális világbajnok versenyzett, de ő és  Fangio ezt sok kivételes tehetségű pilóta számára lehetetlenné tették. Nehéz lenne mást mondani az 1952-es és 1953-as szezonra, amikor 13 egymás utáni versenyből Ascari 11-et megnyert (kilencet sorozatban), emellett 9 pole és 10 leggyorsabb kör is került a neve mellé. Ezt a dominanciát (Farinával, Hawthornnal, Fangióval, Froilán Gonzálezzel, Villoresivel, Taruffival szemben) az azóta eltelt csaknem hatvan év alatt sem tudta megismételni talán senki sem. Talán volt még bajnoki cím Ascariban. A szerencsétlen csapatváltások és az a tragikus monzai délután nem engedték, hogy kiderüljön. A délután, amikor Ascari itt hagyta a halandókat, hogy helyet foglaljon a halhatatlanok közt.

A következőkben lássuk a két pilóta pályafutását a számok nyelvén!

* A pontszámok az összehasonlíthatóság kedvéért az aktuális pontrendszer szerint lettek megadva.

A következőkben két videót láthattok, előbb Niki Laudát az 1978-as zolderi Belga Nagydíj időmérő edzéséről egy Brabham volánja mögött, majd egy összeállítás következik Ascari második győzelméről, az 1951-es Olasz Nagydíjról - az olasz zseni a 2-es számú Ferrariban látható.

A következőkben a két versenyző bemutatását olvashatjátok az Ideális Ív szerzőitől:

Niki Lauda (a_fater)
"A világon létező szemöldökök száma kb. duplája a föld népességét adó emberek számának. Niki Lauda azonban rontja a statisztikát" - mondta egyszer Galla Miklós, persze jóval a világ egyik kedvenc autóversenyzőjének 1976-os balesete után. Igen, azóta már eltelt elég idő azóta, hogy lehet a dolgon viccelni, még ha akkor a Nürburgringen sokan is kaptak ijedten a szívükhöz. Szerencsére megnyugodhattak, hiszen a klasszis versenyző megmenekült, és ezután még két világbajnoki címet szerzett.

Ma talán már el sem hinné senki, de tény, hogy egy olyan tehetség is, mint Niki Lauda, fizetős versenyzőként kezdte F1-es karrierjét. A BRM-nél vásárolt magának helyet, és mire tehetségét felismerték, már elég rendesen úszott az adósságban. Nem csoda, hogy az anyagilag legjobb ajánlatot fogadta el, és több, mint szerencse, hogy szakmailag is ez volt a legjobb, hiszen Enzo Ferrari semmit nem szeretett a véletlenre bízni. Már első szezonjában, 1974-ben is jól ment, és elkönyvelhetett magának két futamgyőzelmet, ám az áttörést a következő év hozta el: egyéni és konstruktőri világbajnoki cím, egy Lauda szerint is hihetetlen szezon végén.

Aztán jött az 1976-os év, és az a borzalmas baleset Németországban. Három kollégája, Lungers, Edwards és Mercario segítette ki Laudát a lángoló autóból, és egy ezzel kapcsolatos későbbi nyilatkozat miatt sokan a mai napig hálátlannak és/vagy szívtelennek tartják az osztrák versenyzőt. Pedig csak őszinte volt, amikor azt mondta, hogy őt a főnöke azért fizeti, hogy körözzön, és nem azért, hogy a pálya szélén álljon...

A kómából visszatérő Lauda két nagydíj kihagyása után visszatért a versenypályára, és a Ferrari-szurkolók világszerte ünnepelték hősiességét. Aztán jött a szezonzáró, és jött az a Japán nagydíj, ahol a szakadó esőben ő nem mert végigmenni, James Hunt viszont igen, és ezzel világbajnok lett. A Ferrari-csapat megértette első számú versenyzőjük döntését, és azt mondta, nyilatkozza nyugodtan azt, hogy műszaki problémája adódott a fékekkel, de ő azt mondta, nem akar soha többé hazudni. Elmondta hát az igazat, és az őt korábban istenítő szurkolók egy része rém gusztustalan módon ellene fordult. Már megint az a fránya őszinteség volt, ami bajdba sodorta, dehát ő egy ilyen egyenes ember volt és maradt a mai napig. Ezért is lehetett ő drága jó nagyapám kedvence.

1977-ben aztán ismét világbajnok lett, és még a szezon közben ő maga mondott fel Enzo Ferrarinak. A Commandatorénak ez rém rosszul esett, hiszen neki soha senki nem mert korábban felmondani, erre ez a "kis szemtelen osztrák meg megtette". Azért azt hiszem, az is benne van a dologban, hogy az öreg Enzót is csak az tudta megbántani, akit igazán szeretett, de a teljes igazságot sosem fogjuk megtudni.

Persze, a sikersztorinak nem volt még vége, hiszen Lauda '84-ben egy turbós McLarennel megnyerte harmadik VB-címét is. Akkor éppen Alain Prost maradt alul vele szemben. A professzor meg azóta elért annyit, hogy tudjuk, őt legyőzni sem semmi teljesítmény.

(Niki Lauda pályafutásának rövid bemutatása)

Alberto Ascari (pytho)

A Formula 1-es világbajnokság megszületése előtt Alberto Ascari több komoly sikert ért el a Ferrari színeiben, így amikor 1950-ben életre hívták a sorozatot, a nagyszerű Antonio Ascari fia az új bajnokság egyik nagymenőjének számított. Élete első futamán, mely egyben a Ferrari bemutatkozó futama is volt, a második helyet szerezte meg Monacóban, ezt a teljesítményét Monzában megismételte, a világbajnok Farina mögött futott be ezüstérmes pozícióban. A bajnoki ötödik helyet a következő évben már egy ezüstérem követte, Ascari két futamgyőzelmet követően csak az utolsó versenyen veszítette el esélyét a bajnoki címre Fangióval szemben.

A következő évben már nem volt megállás, Ascari minden idők talán legnagyszerűbb szezonját futotta. Az első nagydíjat kihagyta, az Indy 500-on pedig kiesett, ezt követően viszont átgázolt a mezőnyön, hat futamon hat győzelmet, öt pole-t és hat leggyorsabb kört szerzett, így döbbenetes fölénnyel nyerte a bajnokságot. Igaz, Fangio nem volt a mezőnyben, egy súlyos baleset miatt az egész évet ki kellett hagynia.

A hatfutamos győzelmi széria során mutatott fölénye túlzás nélkül példátlannak mondható, érdemes futamról futamra végigtekinteni a történteket. Az akkor még 14 kilométeres Spában az időmérő edzésen három másodpercet adott Farinának, a harmadik helyezett Taruffi pedig már kilenccel maradt el tőle, csak ők tudtak tizenöt másodpercen belül maradni. A versenyen Farina lett a második két perc hátránnyal (a futam 508 kilométeres volt), Manzon négy és fél percet kapott, a negyedik Hawthorn egy, a még pontszerző Frére pedig két kört - egy 14 kilométeres pályán! A jóval rövidebb, ötkilométeres Rouenben már mindenkinek kört adott, a pontszerzők sorrendben 1, 2, 3 és 5 alkalommal láthatták Ascarit elsuhanni maguk mellett. Angliában a pole-t elbukta csapattársával, Farinával szemben, pedig mindössze egyetlen tized hiányzott, hogy ez a hatversenyes sorozat tökéletessé váljon. A futamon jött a bosszú, Ascari ismét mindenkit lekörözött, az ötödik helyezett Farinát háromszor is.

A legendás Nürburgringen Ascari bajszát két körrel a leintés előtt megcibálta a technika ördöge, s a kényszerű boxkiállást követően mintegy tíz másodperccel Farina mögé tért vissza a pályára. A hátralévő negyvennégy kilométer viszont elegendőnek bizonyult számára nem csak csapattársa utoléréséhez, hanem arra is, hogy tizennégy másodperces előnyt is gyűjtsön a célig. A negyedik helyezett Taruffi már kört kapott, itt, a tizennégy mérföldes Nordschleifén. Zandvoort újabb sima győzelmet hozott, Farina ezúttal megúszta negyven másodperccel, az edzésen viszont két másodpercet kapott a mindössze négy kilométeres pályán. A 6,3 kilométeres "régi Monza" egy nagyszerű szezon jutalomjátéka volt, bár az időmérésen Villoresit "csak" kilenc tizeddel kalapálta el, a futamon senki nem tudott egy percen belül zárni vele szemben, csapattársai pedig két percen is kívülre kerültek.

A következő szezonban már a visszatérő Fangio volt Ascari fő vetélytársa, de ő sem tudott mit kezdeni a továbbra is ihletett formában versenyző olasszal. A sorozatban megnyert hat futamot Ascari még hárommal megfejelte a szezon kezdetén (a sorozatban elért kilenc győzelem azóta is rekord), a Belga Nagydíj után 25 ponttal állt, míg Fangio mindhárom futamon kiesett, így a szezon hátralévő részében hiába szerzett a később ötszörös világbajnokká váló maseratis több pontot Albertónál, Ascari fölényesen lett a sportág első kétszeres világbajnoka – nem mellesleg az egyetlen olasz bajnoka a Ferrarinak.

Ascari az 1953-as Svájci Nagydíj megnyerésével biztosította be második világbajnoki címét, ekkor alighanem senki nem hitte volna, hogy többé célba sem fog érni világbajnoki futamon az olasz zseni. 1954-ben négy versenyen indult a Maserati, a Ferrari és a Lancia színeiben, de műszaki hiba miatt az összes versenyt fel kellett adnia. Az 1955-ös szezont a Lancia színeiben kezdte meg, az első futamon baleset miatt kiesett, majd május végén a Monacói Nagydíjon vezető helyen hibázott, és a tengerbe zuhant autójával. Ascari négy nap múlva Monzában halálos balesetet szenvedett, amikor meglátogatta barátját, a Ferrari 750-es sportkocsit tesztelő Castellottit, s hétköznapi ruhában elkérte tőle az autót néhány körre. A harmadik körben az autó felborult, Ascari kiesett belőle, s pár perc múlva barátja karjaiban elhunyt. A kanyar, ahol a legendás bajnok életét vesztette, már nem létezik, helyére a róla elnevezett Variante Ascari került a pálya átépítésekor.

Ascari halála pályafutásához hasonlóan legendás. Az olasz bajnok nagyon babonás ember volt, s csakis a szerencsehozó kék bukósisakjában volt hajlandó versenyezni, ám amikor beült Castellotti autójába, a sisak nem volt nála, mivel éppen javításon volt monacói balesete miatt. Különös véletlen az is, hogy az egyetlen versenyző Ascarin kívül, aki a monacói öbölbe zuhant verseny közben, Paul Hawkins szintén versenypályán halt meg, ugyanúgy május 26-án. Az Ascari és apja, Antonio halála közti párhuzamokat viszont már-már nehéz véletlennek nevezni: mindketten harminchat évesen hunytak el, mindketten 13 nagydíjgyőzelmet szereztek, pályafutásuk végén mindketten a 26-os rajtszámú autót vezették. Halálos balesetük a hónap huszonhatodik napján történt, egy gyors, de könnyen bevehető balkanyarban, négy nappal azután, hogy túléltek egy súlyos balesetet – Alberto éppen négy nappal élt többet Antoniónál..

(Ascari pályafutásának rövid bemutatása)

Végezetül nézzük, milyen rekordok fűződtek egykoron, vagy fűződnek ma is a két pilótához, s milyen tekintetben állnak előkelő helyeken az örökranglistákon!

Niki Lauda
A harmadik legtöbb sorozatban szerzett dobogó (9, 1975-1976)
Az ötödik legtöbb sorozatban szerzett pole (6, 1974)
A hatodik legfiatalabb világbajnok (26 év, 197 nap)
A hetedik legtöbb futamgyőzelem (25)
A hetedik legtöbb leggyorsabb kör (24)
A nyolcadik legtöbb pole (24)
A nyolcadik legtöbb rajt-cél győzelem (6)
A tizedik legtöbb dobogó (54)
A tizedik legtöbb egy szezonban szerzett pole (9, 1974)
A leghosszabb idő egy pilóta két egymást követő bajnoksága közt (7 év)
A legkisebb különbségű bajnoki győzelem (0,5 pont, 1984)

Alberto Ascari
A legtöbb sorozatban elért győzelem (9)*
A legjobb futam/győzelem arány egy szezonban (86%, 1952)* - az összes verseny, melyen elindult a szezonban.
A legjobb futam/leggyorsabb kör arány egy szezonban (86%, 1952)* - az összes verseny, melyen elindult a szezonban.
A legtöbb sorozatban elért leggyorsabb kör (7)
A megszerezhető pontok legmagasabb százalékának megszerzése egy szezonban (84,9%, 1952)*
A legtöbb mesterhármas egy szezonban (5, 1952)
A második legjobb futam/győzelem arány (40,63%)
A második legtöbb Grand Slam (5)
A harmadik legjobb futam/pole arány (43,75%)
Az ötödik legtöbb mesterhármas (7)
A hatodik legjobb futam/pole arány egy szezonban (75%, 1953)*
A hatodik legtöbb rajt-cél győzelem (7)
A hetedik legjobb futam/dobogó arány (51,52%)
A tizedik legtöbb pole-ból elért győzelem (9)
A lehetséges összetettbeli pontok 100%-ának megszerzése 1952-ben.

*Az Indy 500-akat nem véve figyelembe.

Ki jusson a legjobb nyolc közé? A háromszoros világbajnok osztrák, aki a halálból tért vissza a versenypályára, vagy a Ferrari egyetlen olasz bajnoka, aki két éven át valósággal megalázta a hőskor legnagyobbjait? A döntés a tiétek!