Írta: pytho 2012. márc. 31. 20:30
Következik az Ideális Bajnokság első negyeddöntője! A legjobb nyolc közt az első találkozón az ötvenes évek egyik legnagyobb alakja, valamint a hőskor utáni időszak egyetlen háromszoros bajnoka csap össze egymással. Ebben a fordulóban is igyekszünk némi többletet adni a korábbiakhoz képest, így a korábban közölt anyagok mellett mindkét versenyzőről csapatunk minden tagja szólt pár keresetlen szót - az ismétléseket nézzétek el nekünk, gondolatainkat egymástól függetlenül fogalmaztuk meg. Szavazzatok, Jack Brabham és Alberto Ascari várja voksaitokat!
Kommentek: 17 komment
Írta: pytho 2012. márc. 31. 15:15
Kialakult az Ideális Bajnokság negyeddöntőinek párosítása. Jack Brabham Alberto Ascarival, Michael Schumacher Ayrton Sennával, Kimi Räikkönen Jackie Stewarttal, Mika Häkkinen pedig Juan Manuel Fangióval találkozik a legjobb nyolc között. Az első két meccs továbbjutói vívják majd az első elődöntőt, a második kettőé pedig értelemszerűen a másodikat. Ez most csak egy ilyen kis miniposzt volt a sorsolás eredményével, az első párharc ma este kerül kihirdetésre: a ringben Brabham és Ascari.
Írta: pytho 2012. márc. 29. 10:00
Régóta adósak vagyunk az 1994-es szezont felidéző sorozatunk utolsó részével, ezt az adósságunkat most törlesztjük felétek. Az 1994-es idény mérhetetlen izgalmakról, hatalmas botrányokról, az egyik legnagyobb csillag felemelkedéséről, és egy másik hős halandóból halhatatlanná válásáról marad örökre emlékezetes. A szezon első két futamának, az imolai fekete hétvégének, annak utóhatásainak, majd a nyári eleji és a nyár végi versenyeknek, valamint a nagy fordulatnak felidézése után a hetedik részben a bajnokság lezárására, azaz a jerezi, suzukai és adelaide-i futamokra emlékszünk vissza.
Kommentek: 40 komment
Írta: a_fater 2012. márc. 28. 10:00
Úgy néz ki, Sir Frank Williams továbbra is keresheti azt a személyt, akire majd egyszer rábízhatja azt a csapatot, amelyet felépített. Első számú jelöltje, Adam Parr ugyanis hétfőn napon úgy döntött, lemond a Williams Grand Prix Holdings PLC-nél betöltött elnöki tisztségéről. Mivel munkáját eddig mindenki megelégedésére végezte, és ezt a lemondás utáni nyilatkozatok is megerősítették, feltételezhető, hogy inkább magánéleti megfontolások vezettek ehhez a döntéshez.
A bölcsészként végzett, majd később jogi tanulmányokat is folytató egykori bankár 2000-ben ismerkedett össze Frankkel. Az ismertségből az évek során barátság lett, majd 2006-tól egy igazgatói állás a Williams F1 Teamnél. Maga a nagyfőnök így nyilatkozik Parr munkásságáról:
Írta: idealisiv 2012. márc. 27. 12:20
Még soha nem volt olyan feszültség verseny után az Ideális ív motorhome-jában, mint a Malajziai Nagydíj leintése után, ugyanis minden szerző a futam egészen más aspektusát emelte ki, és húzta alá piros vonalakkal, mint döntő tényező. Ez persze egyben azt is jelenti, hogy ezúttal különösen izgalmas SzubjektÍv követi a futamösszefoglalót, ahol a vélemények úgy ütköznek, mint Narain Karthikeyan Sebastian Vettellel.
Kommentek: 31 komment
Írta: pytho 2012. márc. 26. 11:50
Ismételten jelentkezünk legszakmaibb rovatunkkal, mely a futamértékelő és a SzubjektÍv vélemények után a legkúlabb csávó és a legnagyobb tirpák személyét közli veletek. Számítási módszerünkben objektív, tudományos szempontok alapján értékeljük ki a leglazább, illetve a legfurkóbb teljesítményeket. Ezekben az összevetésekben csak győztes van, nincs se pont-, se éremrendszer. Aki a legtöbb győzelmet gyűjti össze a laza arcok közül, az lesz az Alternatív Világbajnok, míg a legnagyobb bráner a 'Rozsdás Kipufogó A Seggedbe' Trophy jogos tulajdonosa lesz. A poszt után az aktuális tabella mutatja, ki hány győzelmet gyűjtött össze az egyes kategóriákban, így kiválóan nyomon lehet követni, hogyan áll a bajnokság. Az viszont újdonság a 2012-es szezonban, hogy a két fődíjunk mellett minden futamon egyéb elismeréseket is kiosztunk, amikor valaki éppen kiérdemli azokat.
Írta: pytho 2012. márc. 26. 8:00

A Kommentelők Világbajnokságának második futamán Athalay78 szerezte meg a futamgyőzelmet. A meglepetéseredmény a játék történetének legkisebb győztes pontszámát hozta: Athalay78 12 ponttal diadalmaskodott. Ez nem is csoda, hiszen 12 pont lényegében azonnal elúszott azzal mindenki számára, hogy a győztes Alonsót csupán hárman tettétek a dobogóra (győzelmét egyedül kszilard5 találta el, neki külön gratulálunk), a második helyezett Checo Pérezt pedig egyáltalán nem meglepő módon senki nem írta be a legjobb három közé. A második helyen 10 ponttal egészen pontosan 20 játékos végzett, az ő nevüket ezúttal nem közölnénk...
Elolvasom »
Írta: Strigo 2012. márc. 25. 16:48
Alaposan belehúzott az F1 idén. Már az ausztrál idénynyitó sem okozott csalódást, a mostani maláj verseny pedig a nehéz kezdés ellenére méltán kerülhet be a klasszikus futamok közé. Természetesen ebben igen nagy szerepe volt az időjárásnak, de hát az örök kedvenc sok Forma 1 rajongónál nagy valószínűséggel valami esős káosz (nekem például 2003 Interlagos). Az erőviszonyokról épp ennek a kavarodásnak köszönhetően nem sok új információt szerezhettünk, a bajnokság tabellája pedig egy összekevert kirakóshoz hasonlít, mégis nagyon jól szórakozhatott mindenki, aki végig izgulta a közel három órás futamot. Nullázó Button és Vettel, győztes Ferrari, zseniális Pérez, meteorológiai előrejelzések és remek taktikai húzások – ha nem lett volna a kissé érthetetlen időzítésű és hosszúságú szünet, akkor azt írhatnánk, hogy egy percig sem unatkoztunk. Kilenc különböző csapat az első tíz helyen, így mivel annyi esemény történt a futam során, hogy időrendileg szinte lehetetlen lenne végigmenni az összesen (erre ott az nso összefoglalója), a szokásos kronológiai felépítést váltócsere miatt hátrébb rangsorolva a maláj nagydíjat inkább a csapatok szemszögéből járjuk körül.
Kommentek: 50 komment
Írta: pytho 2012. márc. 25. 13:30
Következnek a Maláj Nagydíj legfontosabb statisztikái!
Fernando Alonso pályafutása 28. győzelmét aratta, ezzel az örökranglista ötödik helyén áll, még három győzelem hiányzik Mansell utoléréséhez. Alonso harmadszor nyert Malajziában, ez rekord, melyet Schumacherrel együtt tart.
Elolvasom »
Írta: McDave 2012. márc. 24. 13:08

Mintha mi sem történt volna egy hét alatt – fejlesztések terén való igaz… Egy alapvetően más beállításbeli és vezetéstechnikai hozzáállást megkövetelő pályán is a McLarenek uralták az időmérő edzést: Lewis Hamilton újfent egy gyors körrel előzte meg kis különbséggel Jenson Buttont. Örömteli módon roppant szoros a küzdelem az élbolyban, a legjobb öt 2, a legjobb hét 4 tizedmásodpercen belül követi a karrierje 21. első rajtkockáját besöprő Hamiltont. Schumacher visszatérése utáni legjobb rajthelyének örülhetett, egy paraszthajszálnyival előrelépett a Red Bull, továbbra is erős középcsapatként pislákol a Ferrari, s nagyon úgy fest, hogy a Caterham idei évét is fújhatja, már ami a középmezőny célba vételét, uram bocsá’, a pontszerzést illeti. A HRT 107%-on belül. Az időmérés összefoglalója az alábbiakban.
Elolvasom »
Írta: pytho 2012. márc. 24. 10:30
Amíg megérkezik az összefoglaló, folytatjuk hagyományteremtőnek szánt statisztikai miniposzt-sorozatunkat. Kattintás után jön a maláj szombat számokban!
Elolvasom »
Írta: pytho 2012. márc. 23. 23:30

A Kommentelők Világbajnokságának első futamán hatalmas küzdelem alakult ki az Alain Prost-kupáért, nem kevesebb, mint 11 versenyző ért el legalább 20 pontot. Közülük a legjobb Il_Miklos lett 24 egységgel - egyedül a leggyorsabb kört nem találta el -, így övé a Népsport-póló, a bajnokság első futamgyőzelme, s természetesen az Alain Prost-kupa is! A második helyen holtversenyben kofi1 és hunter2121 zárt 22 egységgel, tőlük egy ponttal maradt el mekzz, az első futamán egyből a legjobb hat közt záró kalci91 és a végre egyszer tisztességes teljesítménnyel előrukkoló pytho.
Elolvasom »
Írta: idealisiv 2012. márc. 23. 20:00
Miután az első futamra nem tudott elutazni a Formula–1 legfiatalabb csapata, az Ideális Racing, csak a malajziai hőségben sikerült elkapni a csapatfőnököt egy szezonindító interjú erejéig. A pályát egyébként a héten az istálló pilótája, McDave mutatta be alaposan egy kattnyira innen, most pedig a donnellyvel készült interjút olvashatjátok.
Írta: rozo31 2012. márc. 23. 13:00
Egyre inkább érvényessé válik a már tavaly is gyanút keltő összefüggés: ha melbourne-i futam, akkor Schumacher-balszerencse. Amilyen bíztatóan indult, olyan pocsék véget ért a német rekordbajnok és csapata első idei nagydíjhétvégéje. De vajon most igyekezzünk tovább reménykedni a bíztató első két nap miatt, vagy jobb, ha máris a pánikgomb felé nyúlunk a vasárnap látottak után? Nehéz kérdésre próbálunk most választ találni, de szerencsére segít nekünk, hogy máris nyakunkon a második verseny!
Kommentek: még nincsenek kommentek
Írta: pytho 2012. márc. 23. 10:30
Nem sok minden változott az erőviszonyokat tekintve Melbourne-höz képest a pénteki szabadedzéseket tekintve, az első és az utolsó három sorért valószínűleg ugyanaz a három csapat lesz harcban, mint az idénynyitó időmérő edzésén, a középmezőny viszont (szerencsére) éppoly kiszámíthatatlan, mint eddig volt.
Írta: McDave 2012. márc. 22. 17:00
Még a múlt század végén pattant ki Bernie Ecclestone kobakjából egy ötlet: mi lenne, ha a jobbára Európa-centrikus Formula–1 begyarmatosítaná az egész világot? Azóta megannyi hagyományos helyszín lett enyészeté, miközben megjelent a versenynaptárban Kína, Szingapúr, Korea, legvégül India. A sorozat első láncszeme a Kuala Lumpur szomszédságában fekvő Szepang volt, rohan az idő, immáron 14. alkalommal látogat a maláj trópusokra a mezőny. Következő videós összeállításunkban áttekintjük az előző csaknem másfél évtized legemlékezetesebb pillanatait, az előrejelzések szerint eme múltidézés nyugodtan tekinthető a hétvége felvezetésének is.
Írta: pytho 2012. márc. 22. 10:00
Folytatódik az ex-Ideális Tippjáték, azaz a Kommentelők Világbajnoksága, a játékosok ezúttal is egy egy hamisítatlan Népsport-pólóért küzdhetnek meg. A maláj trófea névadója Birabongse Bhanudej Bhanubandh, ismertebb néven Prince Bira, sziámi (thai) herceg, aki az 50-es években több bajnoki futamon pontot szerzett, többek közt az első Monacói Nagydíjon is, nyert több bajnokságon kívüli futamot - nem mellesleg részt vett négy nyári olimpián és hatszor házasodott (az első és az utolsó alkalommal ugyanazt a nőt vette el). S hogy miért róla neveztük el malajziai trófeánkat? Ő volt a 20. század egyetlen Délkelet-ázsiai versenyzője a Formula 1-ben. Következik tehát a Kommentelők Világbajnokságának Maláj Nagydíja, játsszatok velünk a Prince Bira-kupáért!
Írta: pytho 2012. márc. 21. 8:00
Természetesen idén is jelentkezünk legszakmaibb rovatunkkal, mely a futamértékelő és a SzubjektÍv vélemények után a legkúlabb csávó és a legnagyobb tirpák személyét közli veletek. Számítási módszerünkben objektív, tudományos szempontok alapján értékeljük ki a leglazább, illetve a legfurkóbb teljesítményeket. Ezekben az összevetésekben csak győztes van, nincs se pont-, se éremrendszer. Aki a legtöbb győzelmet gyűjti össze a laza arcok közül, az lesz az Alternatív Világbajnok, míg a legnagyobb bráner a 'Rozsdás Kipufogó A Seggedbe' Trophy jogos tulajdonosa lesz. A poszt után az aktuális tabella mutatja, ki hány győzelmet gyűjtött össze az egyes kategóriákban, így kiválóan nyomon lehet követni, hogyan áll a bajnokság. Az viszont újdonság a 2012-es szezonban, hogy a két fődíjunk mellett minden futamon egyéb elismeréseket is kiosztunk, amikor valaki éppen kiérdemli azokat.
Kommentek: 35 komment
Írta: Red_star 2012. márc. 19. 20:00
Gondolkodtatok-e már azon, hogy miért nem folyik egyenesen tovább a vízsugár a csapból, ha odatartunk egy kanalat? Miért lesz vizes a hátunk is, ha valamelyik haverunk szemből slaggal lelocsol? A kérdés nem is annyira bonyolult, mint amilyennek elsőre tűnik. Nézzük meg, miért ragad a közeg a testhez áramlás közben.
Mi is a kiváltó oka ennek a jelenségnek? Ha egy szélcsatornaképet megfigyelünk, láthatjuk, hogy egy adott test különböző közegek áramlásának irányát másképp téríti el. A képen felülről áramoltatott levegő és víz találkozása látható egy gömb alakú testtel.
Elolvasom »
Írta: pytho 2012. márc. 19. 7:45
SzubjektÍv című rovatunk hagyományaihoz hűen a futamösszefoglalót követően a csapat többi tagja osztja meg veletek azt, hogy mit gondol az előző hétvégi versenyen látottakról. Ma Red_star és pytho rövid véleményét olvashatjátok a McLarenről, a Red Bullról, a Ferrariról és a középmezőnyről
Írta: Strigo 2012. márc. 18. 13:57
Eljött végre amire annyira vártunk, és nem is csalódtunk az idényt nyitó Ausztrál Nagydíjban. Több hetes eredménytelen tapogatózás, hasra ütéses alapon történő teszteredmény böngészés és kristálygömbünk előtt tarokk-kártyára vetett kávézaccos jóslataink helyett immár kézzel fogható eredményekkel szembesülhetünk, mintegy előrevetítve azt, mit is várhatunk az idei szezontól. Bár erősorrendet egy futam alapján nehéz lenne felállítani, nagyjából már képbe kerültünk azzal kapcsolatban, kit hová helyezzünk. Egyelőre a McLaren a favorit, szorosan mögöttük ott van a Red Bull, láthattunk peches Mercedest és versenyképes Williamst, szóval nem unatkoztunk egy percig sem.
Kommentek: 13 komment
Írta: pytho 2012. márc. 18. 10:30
Amíg meg nem érkezik az összefoglaló, következik egy miniposzt, az Ausztrál Nagydíj számokban:
Jenson Button harmadszor nyert Ausztráliában, ennél többször csak Michael Schumacher tudott győzni az Albert Parkban, összesen négy alkalommal.
Button győzelme jó ómen lehet, hiszen az elmúlt hat évben csak egyszer, 2010-ben nem az a pilóta nyerte a bajnokságot, aki a szezonnyitót.
A McLaren beállította tavalyi legjobb eredményét, melyet az Abu Dhabi futamon értek el. A kettős győzelem viszont elmaradt, így továbbra is a 2010-es Kanadai Nagydíj az utolsó, amikor ez sikerült nekik.
A Sauber 12 pontot szerzett, ezzel ez a legeredményesebb futamuk a BMW kiszállása (s az új pontrendszer bevezetése) óta.
Mark Webber 4. helyével élete legjobb eredményét érte el hazai pályán, eddig bemutatkozó futama, a Minardival 2002-ben elért 5. helye volt a legjobb teljesítménye Melbourne-ben.
Kamui Kobajasi 6. helyével élete második legjobb eredményét állította be, csak a 2011-es Monacói Nagydíjon végzett előrébb.
Sergio Pérez 8. helye szintén élete második legjobbja, csak a 2011-es Angol Nagydíjon zárt előrébb ennél.
Daniel Ricciardo 9. helyével eddigi legjobb helyezését érte el és első pontjait szerezte.
Paul di Resta ugyanúgy egy ponttal kezdte a szezont, mint tavaly a bemutatkozásakor. Mivel Vergne egyetlen tizeddel elmaradt a pontszerzéstől, továbbra is ő az utolsó újonc, aki ponttal tudott bemutatkozni.
Pastor Maldonadót fél kör választotta el élete legjobb eredményétől, amivel több pontot szerezhetett volna, mint a Williams az elmúlt szezonban összesen.
Mindössze 13 pilóta látta meg ténylegesen a kockás zászlót, ez a legkevesebb a 2009-es idénynyitó Ausztrál Nagydíj óta.
Írta: pytho 2012. márc. 17. 20:30
Tartsatok velünk a szezonnyitó futam közvetítésén 6:45-től!
« 2012. február 2012. április »