Írta: Red_star 2012. jún. 11. 9:00
Hogy mennyire kiélezett az idei vb az élmezőnyben, azt mi sem mutathatta volna meg jobban, mint hogy a mostanság viszonylag szürke McLarennel egy gyakran közepesen teljesítő Lewis Hamiltonnak összeáll egy versenyhétvége, a szezon során első alkalommal nyer, és ez a számára jól sikerült futam elég ahhoz, hogy átvegye a vezetést a pontversenyben - a negyedik helyről. Arról nem is szólva, hogy az eddigi hét futamgyőzelmen hét különböző pilóta osztozik - lehet, hogy ez a rekord is csak a véletlenek sorozatának köszönhető, annyi viszont biztos, hogy az istállók közötti pillanatnyi erőviszonyokat korántsem olyan könnyű megbecsülni, mint anno. A fogadóirodáknak nem ez lesz a kedvenc F1-es szezonja.
A hétvége szabadedzései után a mezőny a Ferrari hosszú és tempós etapjai miatt aggódott - köztük Hamilton is -, illetve utóbbi mellett Vettel produkált erős köridőket. Ezúttal, mint utólag kiderült, a szabadedzések nem voltak csalókák.
Az élről rajtoló Vettel kiválóan kapta el a rajtot, mögötte Hamilton és Alonso is simán eljött, Webber kakaskodott Rosberggel a negyedik helyért, utóbbira a tempóvesztés miatt rárohant a bizonyítási vágytól fűtött Felipe Massa, majd a második körben el is ment mellette. A brazil nagy kedvvel haladt előre, azonban a 6. körben az 1-es kanyar után besokallt és megforgott, visszaesve a 12. pozícióba.
Az élen ment a játék a tizedekkel, de többre nem futotta a kiállásokig. Szép lassan kettészakadt az él- és középmezőny, az első négyes levált a többiektől, később Webber is lemaradt a vezető triótól. Mögötte Rosberg, Grosjean, Schumacher, Button, Räikkönen, Kobajasi, Massa, Pérez és Hülkenberg volt a sorrend.
A kiállások nem várattak magukra sokáig, Massa a 12. körben kijött egy garnitúra lágy szettért, őt di Resta és Schumacher követte egy körön belül. Button az egész hétvége folyamán szenvedett - nem volt másképp ez a futamon sem: ekkor már Räikkönen közelítette meg veszélyesen a britet, és kevés csatározás árán meg is előzte, hátrahagyva neki a nem túl előkelő nyolcadik helyet. 
Az első hármas szép lassan összerázódott, hála Vettel gumifogyasztásának. Hamilton és Alonso is egyre feljebb zárkózott, de a tempókülönbség nem volt elég egy biztonságos manőver megkísérléséhez, inkább megvárták, míg Seb kigurul előlük.
Így is lett. Lewis átvette a vezetést, és mivel a címvédő elég halvány volt a kivezető körén, a brit pilóta úgy előzte meg, hogy még azt is megengedhette magának a boxban, hogy a kuplunggal szarakodjon egy kicsit. Alonso még egy kört ráhúzott. Míg Hamilton gumijai ébredeztek, a spanyol igen jó tempót diktált, azonban a következő rundon már veszített volna, ezért kihozták. A Ferraritól idén megszokott gyors kerékcserével vissza is állt az élre - mint utóbb kiderült, mégsem volt elég gyors, mert Hamilton a még hideg gumival küzdő Alonsót a kivezető köre végén könnyedén megelőzte. Vettelnek már nem volt alkalma próbálkozni, maradt tehát ez a sorrend a következő kiállásokig. Mögöttük Räikkönen, Kobajasi, Pérez, Webber, Rosberg és Grosjean követték egymást. 
Hamilton folyamatosan tágította a rést Alonso és közte, 3 és 4 másodperc között ingadozott a differencia, mire a spanyol felvette a tempót. Vettel még próbálta támadni, de később ő is leszakadt Fernandoról.
Ahogyan fogytak a körök, szép lassan elkezdett a világ Räikkönenre és a két sauberesre figyelni, ugyanis ők a lágyon rajtoltak, és még nem voltak kint, viszont ahhoz képest elég jó volt a pozíciójuk a pályán (4-5-6), és a vezető triótól sem voltak messze.
Rosberg kezdett Webber mögött jó tempót futni, leggyorsabb kört futott, majd utol is érte az ausztrált, de előzésre már nem kerülhetett sor, mert a német-finn versenyző a boxba hajtott.
A 40. kör táján jöttek ki az egy kiállásos pilóták, Alonso az élen pedig elkezdett faragni hátrányából, miközben Hamiltonnal a lekörözöttek dzsungelén haladtak át. A brit hamar kapcsolt, és stabilizálta a különbséget.
Az 50. körben Hamilton a boxba hajtott, és itt sejthettük azt, hogy hamarosan eldőlhet a győzelem sorsa. Nem így lett. Alonso átvette a vezetést, gyors is volt, de nem eléggé. Hamilton már a negyedik kint futott szektorában gyorsabb volt nála, méghozzá nem kevéssel. Vettel az éllovas tempóját autózta, és mikor három kör elteltével sem jöttek ki, akkor vált sanszossá az éter számára, hogy nem jönnek ki újra.
Lewis egy-egy másodperceket hozott körönként, so közben Pérez Rosberget és Massát is maga mögé utasítva feljött Grosjean mögé az ötödik helyre.
Hamilton már másfél-két másodperceket adott az élmenőknek, a 62. körben utolérte Vettelt, és ellentmondást nem tűrően haladt el mellette. A 2008-as bajnok elindulhatott a futamgyőzelemért. Vettel közben mégiscsak kijött a boxba, Alonso kinn maradt. 
A Ferrari már igencsak szenvedett, 7 körrel a vége előtt Hamilton utol is érte, hattal a vége előtt pedig vissza is vette az első helyet. Vettel közben elindult Pérez után, de a mexikói még így is gyorsabb volt nála. Grosjean zárkózott fel Alonsóra, a 66. körben pedig el is ment neki a DRS-zónában.
Már csak 4 kör volt hátra, de Pérez 3 másodperceket adott a már szinte gyalogló Ferrarinak, így a 6 másodperces lemaradását 2 kör alatt semmissé tette, a kör végén pedig át is vette a dobogó harmadik fokát. És hogy mennyire elcseszett húzás volt a Ferrari stratégáitól Alonso kinn tartása, és hogy mennyire nem ismerték fel időben, hogy súlyos hibát vétettek, azt semmi sem bizonyíthatná jobban, mint az hogy a szívás-kerékcserével is megelőzte Vettel Alonsót. 
Hamilton tehát a dobogón - egyelőre - nem szokásos kollégáival, Grosjeannal és Pérezzel ünnepelhetett, akik fantasztikus versenyt futottak (különösen Sergiot emelném ki, aki a 15. helyről indult). Lewis Hamilton lett a hetedik futamgyőztes a hetedik nagydíjon. Sok problémám van a jelenlegi Forma-1-el, de azt semmiképp nem róvom fel, hogy kiszámítható.
Kommentelj Facebookkal!
Eddig 31 komment érkezett-
ftoti
2012. 06. 11. 12:12
[1]
-
MR81
2012. 06. 11. 16:14
[2]
@ftoti: Melyik autó(ko)n bírt(ak) ki 200 km-t, azaz 46 kört a szuperlágy abroncsok???
-
ftoti
2012. 06. 11. 16:23
[3]
@MR81: Alonso 51 kört ment lágyon, Grosjean 49-et, Senna, Vettel 46-ot. Rajtuk kívül még Massa ment 45, Maldonado 41, Ricciardo, Räikkönen, Perez 40 kört.
-
Kopi314
2012. 06. 11. 16:29
[4]
@ftoti: lágy =/= szuperlágy.
Valaki mondja már meg, mikor küldték el a minöségbiztosítási részleget a Mercedesnél? Ez már nekem égö. Pláne, hogy edzéseken is rendre voltak gondjai Michaelnek.
A bukizáshoz: év elején kiket soroltak gyözelemre esélyesnek? Alonso, Button,Hamilton, Vettel, Webber, Schumacher, Rosberg, Räikkönen. Ezek közül pedig Schumacher és Kimi nem nyert eddig. Most akkor az a baj, hogy végre bebizonyosodik, hogy van egy müszakilag nagyon egy szinten mozgó csoport hasonlóan azonos szinten levö pilótákkal, s mégis sír a fél világ...
-
McDave
2012. 06. 11. 16:55
[5]
Érdemes volt megfigyelni a Force Indiák vergődését lágy keveréken. Di Resta az ötödik helyről jutott el odáig, hogy esélye sem volt pontszerzésre.
-
ftoti
2012. 06. 11. 16:55
[6]
@Kopi314: Ja bocsánat, a kérdést nem olvastam figyelmesen, megállapításom viszont mindkét gumikeverékre vonatkozott, még ha a két pár már eleve követeli a többesszámot.
-
Baleee14
2012. 06. 11. 17:04
[7]
Le kellene kaparni Schumi HRT-jéről a merci festést... Kabaré ami vele történik.
-
abcdmate
2012. 06. 11. 17:10
[8]
@Kopi314:
...Különösen nem értem a kiszámíthatatlanságról szóló sírást pont egy ilyen futam után. A dobogó abszolút papírforma - lett volna, ha a legvégén nem licitálják túl egymást hülyeségben a RedBull és Ferrari boxban - a három legnagyobb vb-esélyessel. -
Kopi314
2012. 06. 11. 17:14
[9]
@abcdmate: a kérdésfelvetés akkor lenne izgalmas, ha valaki a nyitóetapját nyújtotta volna meg alaposan.
-
Red_star
2012. 06. 11. 17:18
[10]
@Kopi314: @abcdmate:
Kedves uraim!
A bukmékereknek azért nem jó a jelenlegi helyzet, mert nincs abszolút favorit, minden nyertesért legalább 2-3, vagy akár többszörös pénzt is fizetniük kell.Az, hogy ki sír érte, különösebben nem érdekel, mivel nekem nincs közöm a fogadóirodákhoz.
@abcdmate:
"...Különösen nem értem a kiszámíthatatlanságról szóló sírást pont egy ilyen futam után."
Már megbocsáss, de ki sírt miatta? Talán olvasd el újra, hátha másodjára menni fog.Pont a kiszámíthatatlanságot írtam pozitívumként. Attól tartok, ez öngól.
-
MR81
2012. 06. 11. 17:25
[11]
@ftoti: A LEGkevésbé tartós az a szuperlágy! Figyelj oda, mit írsz!
-
ftoti
2012. 06. 11. 17:36
[12]
@MR81: A legkevésbé tartós abroncsok a szuperlágy és a lágy. Odafigyelek, mit írok, de már írtam, hogy arra nem figyeltem eléggé, mit olvastam. De ezt majd én eldöntöm, mire figyelek, és mire nem.
Egyébként lehet apróságokon vitatkozni, de én nem akarok.
-
abcdmate
2012. 06. 11. 18:26
[13]
@Red_star:
Valóban nem voltam egyértelmű, de ezzel nem a posztra reagáltam, hanem a még mindig nagyon jellenző hangokra miszerint lottó az egész (talán a Ti közvetítésetekben is volt ilyen, de nem vagyok benne biztos). Peace.Ami meg a fogadóirodákat illeti, nyilván kevesebben is találják el a futamgyőzteseket, mint mondjuk tavaly, így ettől nem fognak nagyot bukni.
-
Red_star
2012. 06. 11. 18:42
[14]
@abcdmate: Akkor ok, félreértés történt. Én ezt pár hozzáértőtől hallottam, és igazából el tudom hinni, hogy így többet veszítenek. Számokkal inkább nem dobálóznék, arra úgyis lehet más számokkal reagálni. Peace.
-
Kopi314
2012. 06. 11. 18:45
[15]
@Red_star: már miért fájna ez a bukiknak? Pont jó nekik. Rengeteg embert tehetnek kis oddsszal, a tipppek megoszlanak, így kevesebbet kell kifizetniük.
A hiszti meg megy ezerrel még mindig, nem is kell nagoyn lehagyni a magyar oldalakat. -
MR81
2012. 06. 11. 18:56
[16]
@ftoti: nincs igazad, de ugyanúgy ragaszkodsz a magad igazához, mint a massás hülyeségeidhez. Azt írtad, hogy:
"az elvileg legkevésbé tartós abroncsok kétszáz kilométereket bírtak" A legkevésbé tartós abroncsok még mindig a szuperlágy abroncsok. Amire te gondolsz, az a "legkevésbé tartós keverékpáros, ami egy versenyhétvégén lehet". Helytelenül, pontatlanul fogalmaztál és még neked áll feljebb.
Figyelj oda, mit írsz! -
achilles26
2012. 06. 11. 19:00
[17]
-
ftoti
2012. 06. 11. 19:15
[18]
@MR81: Ne mondd meg, mit csináljak kérlek.
-
forrestgump
2012. 06. 11. 20:55
[19]
@achilles26: Wikipedia??? Az a baj, hogy majdnem igazuk is van :-(
-
achilles26
2012. 06. 11. 21:24
[20]
@forrestgump: igen onnan van
-
komi83
2012. 06. 11. 22:02
[21]
@achilles26: ugyan ezen a képen Raikkönen egyszerre 2 autóval ment Lotus-al és Sauberrel is, de majdnem ugyan azt hozta ki belőlük. Még az is lehet, hogy előzgette is saját magát XD. De legalább így 4+2=6 pontot szerzett :)
-
zozi007
2012. 06. 12. 8:38
[22]
Azért ha nem annyira kötözködősen olvassuk, meg lehet érteni a kérdésfeltevést. Ugyanis tényleg érdekes hogy az utóbbi évekhez képest szuperkopósnak beígért abroncsokkal ugyanott vagyunk mint tavaly. Sőt, nem vagyok benne biztos volt-e olyan futam az előző szezonban ahol ennyien vàlasztották az egy kiállásos taktikát.
-
MR81
2012. 06. 12. 10:07
[23]
@ftoti: Csak fogadd el azt, hogy figyelmetlen voltál!
Legközelebb is figyelj oda, mit írsz! -
ftoti
2012. 06. 12. 11:27
[24]
@MR81: Azért voltam figyelmetlen, mert feltételeztem, hogy te nem vagy az. Tévedtem, van ilyen.
Ezen túl pedig továbbra is ezen ragadsz fel, pedig zozi007 megértette, miről is írtam.
A saját figyelmem mértékének, irányultságának eldöntésére pedig még mindig én vagyok a legmegfelelőbb alany.
-
Red_star
2012. 06. 12. 12:15
[25]
@Kopi314: Induljunk ki abból, hogy mi vagyunk a fogadóiroda. Mindenkire ki kell osztanunk a megfelelő oddsot a hétvége előtt. Az első probléma az, hogy fogalmunk sincs, kié legyen a legkevesebb - legalábbis a reális esélyesek közül, akik legalább heten vannak (mint látjuk).
A fogadóirodák általában folyamatában követik a formákat, de itt nem nagyon van mibe belekapaszkodni. Ha teszem azt, a Ferrari - anno - pocsék formája miatt pl. Alonso oddsát felhúzták (pontos számot tudok mondani: a bwinnél a Maláj GP előtt 10,0 volt), és utána fizettek, mint a katonatiszt, mert a fanatikus ferrarisok így is megtették.
A következő, Kínai GP-t Rosberg nyerte meg (Alonso 1,4; Rosberg 23,0). Ha csak minden huszadik Alonso-fanra jutott egy Rosberges, aki bevállalta, már ki van nullázva a két pilóta, és a bevétel közel sem akkora, mint kellene.
Kis túlzással minden győztes eddig magas odds mellett nyert (hogy Maldonadot ne is említsem), az 1,2 , 1,3-as oddsra pedig a kutya nem tesz, azzal semmit sem nyer, tehát összességében többet veszítenek, mint abban az esetben, ha van egy-két favorit a mezőnyben.Az Európa Nagydíjra a következő odds-paletta áll a bwin oldalán:
Lewis Hamilton (GBR/McLaren) 3.85
Fernando Alonso (ESP/Ferrari) 4.25
Sebastian Vettel (GER/Red Bull) 4.25
Nico Rosberg (GER/Mercedes) 13.00
Romain Grosjean (FRA/Lotus) 15.00
Kimi Räikkönen (FIN/Lotus) 15.00
Mark Webber (AUS/Red Bull) 15.00
Jenson Button (GBR/McLaren) 15.00
Michael Schumacher (GER/Mercedes) 17.00
Sergio Perez (MEX/Sauber) 26.00
Felipe Massa (BRA/Ferrari) 41.00
Pastor Maldonado (VEN/Williams) 67.00
Kamui Kobayashi (JPN/Sauber) 67.00
Nico Hulkenberg (GER/Force India) 151.00
Paul di Resta (GBR/Force India) 151.00
Bruno Senna (BRA/Williams) 201.00
Daniel Ricciardo (AUS/S. Toro Rosso) 501.00
Jean-Eric Vergne (FRA/S. Toro Rosso) 751.00
Heikki Kovalainen (FIN/Caterham) 1001.00
Vitaly Petrov (RUS/Caterham) 1001.00
Pedro de la Rosa (ESP/HRT) 1501.00
Timo Glock (GER/Marussia) 1501.00
Narain Karthikeyan (IND/HRT) 2501.00
Charles Pic (FRA/Marussia) 2501.00Jól mutatja a legkisebb odds (3,85) és az, hogy Hamiltoné - az utolsó győztesé, hogy valójában halvány fogalmuk nincs, ki fog nyerni. Persze mondhatjuk, hogy a fogadók sem tudják, de ahogy én az F1-re fogadókat ismerem, általában inkább a kedvencükre tesznek, mintsem esélyt latolgatnak. És ha nyernek, a fogadóiroda tejel. Bármelyikre is tesznek, szép összeget kapnak vissza győzelem esetén. Mondanom sem kell, Lewis az első háromban sem volt Kanada előtt.
Természetesen nem kell félteni anyagi szempontból a bwint sem, itt a nehézséget számukra nem maga a kifizetés, hanem az előkalkuláció jelenti. Hiszen ezen múlik, hogy mekkora bevételük lesz.
-
MR81
2012. 06. 12. 12:38
[26]
@ftoti: Pontatlanul, figyelmetlenül fogalmaztál!
Ezentúl figyelj oda, mit írsz! -
ftoti
2012. 06. 12. 16:13
[27]
@MR81: Még ha így is lenne, nagy örömmel tölt el az a tény, hogy én nem vagyok szajkó.
-
ftoti
2012. 06. 12. 16:27
[28]
@zozi007: Sajnos a tavalyi futam nem lehet mérvadó, hiszen esett az eső elég sokáig, de a 2010-es Bridgestone-féle "elmérés" következményeként bekövetkezett kerékcsere-áradathoz nem nagyon hasonlított a vasárnapi futam a lágyabbnak, kevésbé tartósnak titulált és készített Pirelli abroncsokkal.
Ugyan néhány pilótának bejött nagyon a gumispórolás, de lehet, hogy lett volna olyan pilóta-autó kombináció, akinek a három kiállás is (három szuperlágy gumis etappal) nyerő lett volna, tekintve, hogy ~15 másodperc volt mindössze az időveszteség a kerékcseréknél, és előzni sem volt túl nehéz a kopottabb gumin lévőket, legalábbis a látottak alapján. -
BenszeT
2012. 06. 12. 19:08
[29]
@ftoti: Ha jól emlékszem a frissen aszfaltozott részek ették a gumikat anno. A mostani DRS zóna előtti hajtűt még valami ragasztóval is kezelték, hogy egybe maradjon az aszfalt, de lehet nem jól emlékszem és valamivel keverem. Lehet érdemesebb lenne mindenhol az aszfaltot lecserélni és nem a gumikkal szórakozni:)
-
zozi007
2012. 06. 12. 20:44
[30]
Nem is arra a futamra gondoltam. Hanem az idényre. Persze ugye azok más pályák, szóval azok se annyira mérvadóak. De arra akarok kilyukadni, hogy az idei gumik egyáltalán nem különböznek tartósságukban a tavalyiaktól. Csak mivel magasabb az üzemi hőfokuk állítólag, viszont az EBD betiltása miatt nincs akkora leszorító erő, ezért nehéz megtalálni a jó beállítást. Most hogy már kezdik a leszorítóerőt visszaszerezni az új kipufogókkal, már nem olyan vészes a kopás.
-
ftoti
2012. 06. 12. 23:38
[31]
@BenszeT: Igen, ott mintha lett volna valami fehér cucc, amellett, hogy a belső sávot újra kellett aszfaltozni, mert bomlott. Pedig inkább előtte gyilkolják a kocsik a pályát, kb olyan féktáv van, mint Monacóban az alagút után.
Mindenesetre a gumi talán nem annyira költséges, mint Spa újraaszfaltozása :)
@zozi007: Azért annyira nem más pályák a tavalyiak. A tartósságuk lehet, hogy nem változott tavaly óta, de a gyártó állítása szerint nincs akkora különbség az egymás melletti keverékek között, vagyis közelített mindegyik a szuperlágyhoz, amely nem változott.
A leszorítóerő biztos kisebb a tavalyinál, annyit szerintem nem fejlődtek, hogy ezt a különbséget teljes mértékben leküzdjék. Az a baj, hogy itthon sem lesz összehasonlítási alap a tavalyi évvel, mert itt is esett az eső Montrealhoz hasonlóan.
Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Furcsa, hogy a gyorsan kopó, sok kiállást követelő gumik ötletét adó helyszínen az elvileg legkevésbé tartós abroncsok kétszáz kilométereket bírtak.