90es evek címkével ellátott posztok 
Írta: pytho 2013. ápr. 30. 17:30
Visszatérünk a sárga szín bűvöletébe: újonnan indított sorozatunk első részében azon istálló történetének első felét mutattuk be, mely milliók kedvence volt, s akiket lehetetlen volt nem szeretni, hiszen gyönyörű autókról, szimpatikus pilótákról, számos újoncról, s persze a csapatot körüllengő rock 'n' roll hangulatról maradtak örökre emlékezetesek. Következik a Jordan Grand Prix felemelkedésének és hanyatlásának története.
Kommentek: 4 komment
Írta: pytho 2013. ápr. 24. 10:00
Nemrég az egyik posztunk alatti kommentek közt felmerült az igény arra, hogy egy-egy istálló autóit - s ha már ott vagyunk, eredményeit - gyűjtsük csokorba, s nézzük végig, hogy változott a gépek kinézete, festései, hogy jöttek-mentek a szponzorok a csapatnál. Ezzel együtt persze az adott csapat életciklusát is végigkövetjük a születéstől a felemelkedésen át az istálló hanyatlásáig. A rovat egyúttal mintegy kiegészíti a Méltán Elfeledve-posztokat, hiszen itt azokról a csapatokról lesz szó, akiket lehetetlen lenne elfeledni.
Első posztunk azt az istállót mutatja be, amely milliók kedvence volt, s akiket lehetetlen volt nem szeretni, hiszen gyönyörű autókról, szimpatikus pilótákról, számos újoncról, s persze a csapatot körüllengő rock 'n' roll hangulatról maradtak örökre emlékezetesek: a Jordan Grand Prix története következik.
Kommentek: 6 komment
Írta: pytho 2012. máj. 7. 8:00

Az Ideális Bajnokság utolsó negyeddöntőjét a kétszeres világbajnok finn Mika Häkkinen az ötvenes évek legendájával, az ötszörös világbajnok Juan Manuel Fangióval vívja. Kettejük pályafutásának különös hasonlósága, hogy mindketten a halál torkából tértek vissza, hogy aztán a Formula 1 legnagyobb alakjainak dicsőségcsarnokába emelkedjenek. A szavazás szerda estig tart, döntsetek: ki jusson a legjobb négy közé?
Elolvasom »Kommentek: 32 komment
Írta: pytho 2012. máj. 1. 19:45
Törzsolvasónk, akdestroyer jelentkezett egy vendégposzttal, melyben elképzelt egy másik világot. Mennyi mindent változtatott volna meg, ha egyetlen pillanat máshogy alakult volna? 18 éve történt a modernkori Formula 1 egyik legmeghatározóbb eseménye, 18 éve elvesztettünk egy csillagot, 18 éve halt meg Ayrton Senna. A következő poszt arról szól, hogy alakulhatott volna az elmúlt 18 év, ha az a végzetes imolai délután máshogy ér véget...
Kommentek: 29 komment
Írta: pytho 2012. ápr. 7. 11:00
Az Ideális Bajnokság második negyeddöntőjét két olyan versenyző vívja, akiket előzetesen a végső győzelemre is esélyesnek tartottunk. Az egyik oldalon a Formula 1 rekordjainak oroszlánrészét birtokló Michael Schumacher, a másik oldalon pedig az a versenyző, akinek a neve sokak számára a mai napig egyet jelent a Formula 1-gyel: Ayrton Senna. Hogy melyik legenda jusson a legjobb négy közé, s maradjon versenyben az Ideális Világbajnok címért, csakis rajtatok áll!
Kommentek: 151 komment
Írta: pytho 2012. márc. 12. 14:00
Az Ideális Bajnokság második fordulójának utolsó párharcát két olyan versenyző vívja, akikről sokunknak lehetnek személyes emlékei, s hosszú éveken át csaptak össze egymással a versenypályákon is. Annak ellenére, hogy a Formula 1 történetének négy legnagyobb csapata közül háromnál is mindketten megfordultak, soha nem voltak egymás csapattársai, de így is számtalan közös történetet lehet felidézni róluk. Hölgyeim és Uraim, a főszerepben Ayrton Senna és Nigel Mansell.
Írta: pytho 2012. márc. 8. 14:00
Az Ideális Bajnokság második fordulójának utolsó két mérkőzésén a 80-as évek végének és 90-es évek elejének legendás csapat- és vetélytársai, Alain Prost és Ayrton Senna szállnak küzdelembe. Prost ellenfele a Formula 1-ben két éves távollét után a jövő hétvégén újra bemutatkozó Kimi Räikkönen lesz, majd jövő hét elején következik a Senna-Mansell csata, hogy még a szezonnyitóra kialakuljon a legjobb nyolc mezőnye. Hogy ebben a Jégembernek, vagy a Professzornak lesz helye, rajtatok áll.
Kommentek: 68 komment
Írta: pytho 2012. márc. 2. 15:00
Az Ideális Bajnokság második körének hatodik párharcát két olyan versenyző vívja, akik örökre beírták magukat a sportág történetébe. A szinte az összes létező rekordot megdöntő hétszeres világbajnok Michael Schumacher ellenfele a Formula 1 történetének egyetlen posztumusz világbajnoka, az osztrák Jochen Rindt lesz. Ki jusson a legjobb tizenhat közé, a rekordbajnok, vagy a tragikus történetű szélvészgyors osztrák? Szavazzatok, a döntés a tiétek!
Kommentek: 34 komment
Írta: pytho 2012. febr. 20. 8:00
Két kétszeres világbajnok legenda, a csapathűség két mintaképe csap össze az Ideális Bajnokság második fordulójának negyedik párharcában. A kék sarokban a hidegvérű finn profi, Michael Schumacher saját bevallása szerint valaha volt legnagyobb ellenfele, az ezredforduló környékének egyik meghatározó alakja: Mika Häkkinen. Ellenfele a piros sarokban a repülő skót, a Lotus örök legendája, a hatvanas évek legnagyobb ásza, az utánozhatatlan Jim Clark. Hogy ki jut a legjobb 8 közé? A döntés a tiétek!
Írta: pytho 2012. jan. 18. 10:30
Az Ideális Bajnokság első körének utolsó párharcában két egyszeres világbajnok csap össze egymással. A legjobb tizenhat mezőnyébe utolsóként a legendás brit oroszlánnak, Nigel Mansellnek, és az 1976-ban világbajnoki címet szerző playboynak, James Huntnak van esélye bekerülni. Ki jusson a nyolcaddöntőbe, a legtöbb futamgyőzelmet szerző egyszeres bajnok, vagy a hetvenes évek Räikkönene? Szavazzatok, a döntés a tiétek!
Kommentek: 20 komment
Írta: pytho 2012. jan. 8. 8:00
Méltán Elfeledve rovatunkban rendszerint olyan csapatokat mutatunk be, akik gyalázatos teljesítményükkel írták be magukat örökre a Formula 1 történetébe. Mai szereplőnk, a Leyton House annak ellenére került a sorozatba, hogy olyasmit ért el, ami senki másnak nem sikerült a rovat tagjai közül, hiszen a csapat egyik pilótája egy ízben a második helyen zárt egy futamot – ennek ellenére az istálló összteljesítménye (és elfeledettsége) mindenképp a Méltán Elfeledett csapatok közé predesztinálja a March-ból lett, s két év után azzá visszaváltozó társaságot.
Kommentek: 32 komment
Írta: pytho 2011. aug. 8. 7:30
Folytatódik a sorozat, melyben felidézzük nektek a Formula 1 történetének egyik legfontosabb, legemlékezetesebb, legellentmondásosabb szezonját, mely sajnos egyben az egyik legtragikusabb is. Az 1994-es idény mérhetetlen izgalmakról, hatalmas botrányokról, az egyik legnagyobb csillag felemelkedéséről, és egy másik hős halandóból halhatatlanná válásáról marad örökre emlékezetes. A második részben az imolai hétvégére emlékezünk vissza, mely örökre megváltoztatta a Formula 1-et.
Kommentek: 49 komment
Írta: pytho 2011. aug. 5. 8:00
Az elkövetkező hetekben egy sorozat keretein belül felidézzük nektek a Formula 1 történetének egyik legfontosabb, legemlékezetesebb, legellentmondásosabb szezonját, mely sajnos egyben az egyik legtragikusabb is. Az 1994-es idény mérhetetlen izgalmakról, hatalmas botrányokról, az egyik legnagyobb csillag felemelkedéséről, és egy másik hős halandóból halhatatlanná válásáról marad örökre emlékezetes. Az első részben a szezon előtti változásokat, valamint a Brazil és a Csendes-óceáni Nagydíjat idézzük fel.
Kommentek: 14 komment
Írta: idealisiv 2011. júl. 28. 15:30
A hétvégén a Formula 1 mezőnye a Hungaroringen teszi tiszteletét, ami természetesen az egyik - ha nem a - legkülönlegesebb versenyhétvége számunkra a szezonban. És ez nem csak a hazai pálya és a helyszíni szurkolás lehetősége miatt van így... Bármilyen hihetetlen, Monza és Monte Carlo mellett az egyetlen olyan versenypálya, ahol az elmúlt negyedszázad minden egyes esztendőjében futamot rendeztek, épp a mi Hungaroringünk. A hétvégi Magyar Nagydíj előtt az Ideális Ív szerkesztősége a múltba réved, s ki-ki saját kedvenc mogyoródi versenyére emlékezik vissza...
Kommentek: 22 komment
Írta: pytho 2011. júl. 1. 17:30
Az Ideális Bajnokság első fordulójának egyik legkeményebb párharca áll előttünk, melynek során a hétszeres világbajnok legnagyobb ellenfelei közül kettő, Mika Häkkinen és Damon Hill fog megmérkőzni egymással. A két bajnok, akik nem kevesebb, mint nyolc évet húztak le együtt a Formula 1-ben, örökre beírták nevüket a McLaren és a Williams történetébe, s noha Mika két bajnoki trófeát gyűjtött Damon egy címével szemben, a párharc korántsem lefutott.
Írta: pytho 2011. márc. 5. 22:42
Amikor az 1990-es évek elején két roppant tehetséges ifjú német pilóta megjelent a Formula 1-ben, senki számára nem volt kérdéses, hogy az évtized végére megszületik a sportág történetének első német világbajnoki címe. Arról azonban pályafutásuk kezdetén késhegyre menő vitákat folytattak a szakma nagyjai, hogy a Sauber csapat Mercedesével a sportautó-versenyzésben sikert sikerre halmozó páros mely tagja fog nagyobb karriert befutni. Hogy hogyan történhetett meg az, hogy a kerpeni Michael Schumacher több világbajnoki címet gyűjtött, mint ahány futamot nyert a nála olykor tehetségesebbnek kikiáltott Heinz-Harald Frentzen, arra próbálunk választ találni a következőkben.
Kommentek: 14 komment
Írta: pytho 2011. febr. 15. 10:00
A Ha még egyszer láthatnám rovatból többen hiányoltátok már azt a futamot, mely a Formula 1 történetének legnagyobb tömegbalesetét, az évtized egyik legnagyobb botrányát, egy szimpatikus csapat első, és egy kiöregedő bajnok utolsó győzelmét hozta. Újfent egy esős őrület következik, az angol, a német, a brazil és a monacói pályák után, ezúttal Belgium tocsog vízben, következik az 1998-as spái futam.
Kommentek: 126 komment
Írta: pytho 2011. jan. 31. 8:15
Hosszú idő után újra jelentkezik a Méltán Elfeledve című sorozatunk. A kitartóan próbálkozó Coloni, az amerikai álmot kergető Scarab, az egyetlen futamot megélő Lola, a tragikus történetű Embassy Hill és a komédiába illő Life csapatok után ezúttal nem kisebb dolgot vállalunk magunkra, mint hogy bemutassuk a Formula 1 történetének legszánalmasabb próbálkozását. Történetüket végigolvasva egyértelmű ők: a Formula 1 történetének legrosszabb csapata. Ladies and gentlemen, let me introduce the Andrea Moda.
Írta: pytho 2010. dec. 18. 14:00
1987-től kezdve hat éven át szinte minden szezonban megjelent egy újabb olasz konstruktőr a Száguldó Cirkuszban, s történeteik szinte kivétel nélkül a Méltán elfeledve rovatba kívánkoznak. Nincs ez másként a Life csapattal sem, mely 1990-ben nagy reményekkel, s saját gyártású motorral érkezett meg a Formula 1-be, ám próbálkozásuk minden idők egyik legszánalmasabb történeteként vonult be a sportág történetébe.
Írta: pytho 2010. okt. 30. 7:00
Alkalomadtán jelentkező rovatunkban olyan Formula 1-es csapatokról kívánunk megemlékezni, akikhez képest Suzuki Aguri mester két és fél éves csapatvezetői nyűglődése a sportág legnagyszerűbb teljesítményei közé tartozik. Első alkalommal a Coloni csapatra esett a választásunk, amely nem a legsikertelenebb istálló ugyan az F1 történetében, hiszen többször is képesek voltak versenyre kvalifikálni magukat, de hát nem is lenne bölcs dolog első alkalommal ellőni minden puskaport. Lássuk tehát, mi minden történt 1987 és 1991 között a csapattal, akikről mindent elmond, hogy nehezebb pillanataikban összesen öt alkalmazott szerepelt a bérszámfejtési papírokon.
Kommentek: 16 komment