acsászárútja címkével ellátott posztok 
Írta: rozo31 2012. okt. 31. 15:30
„Elhatároztam, hogy a szezon végén befejezem a karrieremet.” Michael Schumacher az idény végén visszavonul – másodjára, s immáron végleg. Persze hat évvel ezelőtt is így volt, aztán mégis meggondolta magát, ám most a távozás módja és körülményei teljesen mások voltak. A Ferraritól ünnepelt bajnokként, a csapat vezéreként búcsúzott, a Mercedest viszont sikerek nélkül, a hátsó ajtón hagyja el. A főbejárat előtt nyújtózó vörös szőnyeg ugyanis más lábnyomát várta már, így előtte kattant a zár. Anélkül, hogy befejezhette volna küldetését, s még azelőtt, hogy elmondhatta volna véleményét, kimondhatta volna végső szavát… De vajon miként jutottak idáig? Mennyire küldték és mennyire akart menni? Mi zajlott a háttérben? Lett volna másik út is? Minisorozatunkban az ehhez hasonló kérdések egész sorát vetjük fel, válaszokat és összefüggéseket keresünk, megpendítve egy-két tágabb gondolat húrját is. A bevezető részben a történet kapcsán felmerülő számos ellentmondás és furcsaság bemutatásával annak járunk utána, létezett-e a mindkét oldal részéről cáfolt ellentét csapat és versenyző között.
Írta: rozo31 2012. okt. 11. 16:00
Megtörtént a nagy bejelentés: még hat futam és végleg vége. Michael Schumacher pontot tett a hónapok óta húzódó találgatások – és a három éve tartó várakozás végére. Miután a Mercedesnél végleg bezárult előtte a jövő ajtaja, nem kért az egyéb lehetőségekből sem. Utolsó Japán Nagydíja pedig tökéletes képet festett arról, miként is juthatott idáig második karrierjének története.
Írta: rozo31 2012. okt. 5. 16:00
Megnyert mindent, amit lehetett, soha nem látott magasságokba emelkedett. Amikor első alkalommal ült kamerák elé, a F1 díszes trónjában foglalhatott helyet. Most pedig minden megváltozott. Akkor vasárnapi diadalát követően, az olasz tifosi vörös mámorában közölte döntését – most egy szürke csütörtöki napon, a versenyhétvége előtt, az őt két hete még darabokra szedő újságírók társaságában. Gondolatait papírról puskázta, előre megtanulta, és csupán a személyes résznél érezhettük azt, valóban őszintén és a szívéből beszél.
Írta: rozo31 2012. szept. 7. 19:00
A jobb első kerék kétségbeesett jajkiáltással könyörög az életéért. Ő még nem tudhatja, amit kínzója már igen: végzete így is, úgy is vészesen közel, már csak az a kérdés, hogy halála nyugodt és átlagos lesz-e, vagy nemes célért, küzdelem közben jön el. E jelenetet látva a válasz nem kérdés… A két autó elemi erejű visszaváltásokkal zúdul a Buszmegálló sikán féktávjába – a határon egyensúlyozva feszülnek egymásnak. A Red Bull kedvezőbb helyzetben: a párharc megnyeréséhez már csak be kell fejeznie manőverét. A mellette haladó Mercedes viszont a vereség pillanatában mégis meggondolja magát, s a semmin elrugaszkodva végső lendületet vesz, és visszaveri a támadást. A győzelem csupán pillanatok töredékéig tart, kivívójának viszont így is megéri. Háromszáz futam ide vagy oda, ő már csak versenyző marad – mindörökké!
Írta: rozo31 2012. aug. 30. 16:45
Háromszáz. Ilyen tempónál fodros tetejű zöld függönnyé mosódnak a fák, a kocsi alatt nyílként suhannak át a szürke aszfalt egybefüggő csíkjai. A horizonton az egyenes sáv összeszűkül, majd elfordul: a kanyar vészesen és egyre nagyobb tempóban közelít – ahogy a fékezés pillanata is.
Kommentek: 6 komment
Írta: rozo31 2012. jún. 6. 22:00
Hogy ez sem lesz tiszta hétvége, előre tudhattuk: Michael Schumacher úgy érkezett Monacóba, hogy bármennyire is fog sütni a nap, azt egy öt rajthelyes büntetés árnyéka mindvégig eltakarja majd előle. Aztán jött a szombat, és a 7-es számú Mercedes ragyogó pole-körével hatolt át a rá vetülő árnyakon, megpillantva a remény, csupán a másnapi rajtig élő sugarát. Hiába, ezen a monacói hétvégén olyan éles kontraszttal váltotta egymást fény és árnyék, mint amikor a versenyzők kétszázzal be-, majd kihajtanak az alagút sötétjéből a szikrázó napsütésbe. S bár a fény Monacóban végre feltűnt annak végén, sajnos Schumi ismét az alagútban rekedt… Vajon kibírja-e a Mercedes a kijutáshoz szükséges – egyre kisebb – távot?
Írta: rozo31 2012. máj. 24. 22:30
Miközben Michael Schumacher kikászálódás helyett inkább csak tovább süllyed a 2012-es idénykezdet hullámvölgyében, az utóbbi hetekben a Mercedes csapat is egyre jobban elkezdett egy illetve két évvel ezelőtti önmagára hasonlítani. A komoly előrelépéssel kecsegtető első bíztató jelek lassan a feledés homályába vesznek. A reményt feladni azonban kár lenne: idén nem létezik papírforma, így még a gyengébbnek tűnő hétvégéken is bármi megtörténhet. Más kérdés, hogy az összképet és a távlati célokat nézve ez mégsem nyugtatja meg teljesen a szurkolót, a múlt jókora árnyéka ugyanis továbbra is itt lebeg a fejünk fölött…
Írta: rozo31 2012. máj. 10. 9:00
Fele annyi pont, mint ahány verseny, számtalan technikai probléma, pechsorozat, furcsa véletlenek, plusz a csapat első győzelmének végignézése tévén keresztül. Bár a java még hátravan, eddig nagyon úgy fest, 2012 sem Michael Schumacher éve. Hiába tehát a csapat és a Hétszeres előrelépései, részsikerei, az összkép tulajdonképpen nem különbözik az elmúlt két esztendőjétől. Na jó, annyiban mindenképp, hogy a mostani még azoknál is rosszabbul indult…
Írta: rozo31 2012. ápr. 6. 13:00
Igencsak nehézkesen indul a 2012-es szezon (is) a Mercedes csapat számára. Két versenyt követően egyetlen pont – csupán a három kiscsapatot megelőzve a bajnoki tabellán… Bár Michael Schumacher szombaton egy régóta várt sikerrel, egy harmadik rajthellyel örvendeztetett meg bennünket, a vasárnap ismét ünneprontó volt. A két gyenge verseny alapján sokan elképesztő mélységekben látják sínylődni a csapatot, a gond – mint azt alább látni fogjuk – azonban koránt sem akkora, mint amekkorának látszik. Ugyanakkor így is nagyon komoly. Hogy ez ellentmondás? A brackley-iek legalább ebben következetesek…
Írta: rozo31 2012. márc. 23. 13:00
Egyre inkább érvényessé válik a már tavaly is gyanút keltő összefüggés: ha melbourne-i futam, akkor Schumacher-balszerencse. Amilyen bíztatóan indult, olyan pocsék véget ért a német rekordbajnok és csapata első idei nagydíjhétvégéje. De vajon most igyekezzünk tovább reménykedni a bíztató első két nap miatt, vagy jobb, ha máris a pánikgomb felé nyúlunk a vasárnap látottak után? Nehéz kérdésre próbálunk most választ találni, de szerencsére segít nekünk, hogy máris nyakunkon a második verseny!
Kommentek: még nincsenek kommentek
Írta: rozo31 2012. márc. 16. 15:30
Éppen csak elkezdődött, máris véget ért a téli tesztidőszak. A Mercedes-rajongók számára különösen rövidnek tűnhetett: az új W03-ról csupán a második teszten rántották le a leplet, így a csapatnak kétszer négy napja volt arra, hogy felkészítse azt Melbourne-re. A tesztprogram tehát kimondottan sűrű volt, mi viszont ezen összevisszaságban is megpróbálunk tiszta képet kapni arról, mi is történt alatta – hátha ezzel is közelebb jutunk ahhoz, mi vár ránk az egyre közeledő hétvégi idénynyitón! Tesztnaplónk második részében megvizsgáljuk a Mercedes fejlesztéseit az utolsó teszten, esélylatolgatunk, s megpróbáljuk megfejteni, miért is olyan nyugodt Norbert Haug.
Kommentek: 4 komment
Írta: rozo31 2012. márc. 13. 22:07
Éppen csak elkezdődött, máris véget ért a téli tesztidőszak. A Mercedes-rajongók számára különösen rövidnek tűnhetett: az új W03-ról csupán a második teszten rántották le a leplet, így a csapatnak kétszer négy napja volt arra, hogy felkészítse azt Melbourne-re. A tesztprogram tehát kimondottan sűrű volt, mi viszont ezen összevisszaságban is megpróbálunk tiszta képet kapni arról, mi is történt alatta – hátha ezzel is közelebb jutunk ahhoz, mi vár ránk az egyre közeledő hétvégi idénynyitón! Tesztnaplónk első részében az első két tesztet vesszük szemügyre, kivesézve a csapat téli stratégiáját, a W03 bemutatkozását, az előrelépéseket, a gumikérdést, valamint az első versenyszimulációkat is.
Kommentek: 4 komment
Írta: rozo31 2011. nov. 24. 7:00
Bár ezúttal célba ért, Michael Schumacher második abu-dzabi hétvégéje sem sikerült sokkal (villany)fényesebbre az elsőnél. A minimálisan elvárható 7. helyet ugyan megszerezte, a hatodikra viszont csöppnyi esélye sem volt – ahogyan egész hétvégén csapattársa ellen sem. Bár az Adrian Sutillal való küzdelem nem volt héroszi, sem pedig különösen izgalmas, a hétvége a felszín eseménytelensége ellenére sem volt híján rejtélyes és megoldhatatlan jelenségeknek. Olyannyira nem, hogy már Dana Scully és Fox Mulder is gyanút fogott! A továbbiakban az ő furcsa összefüggéseket pedzegető nyomozásuk titkos aktáiból szemezgetünk.
.jpg)
Kommentek: még nincsenek kommentek
Írta: rozo31 2011. nov. 10. 19:00
És akkor Nico Rosberg ideges lett. Nem ok nélkül, hisz testközelből kellett végignéznie, amint a nálánál jóval hátrébbról rajtoló Michael Schumacher éppen előtte fut célba egy ugyanolyan autóval. Bár ő bosszúsága okaként csapata elhibázott stratégiáját jelölte meg, felfokozott idegállapota éppen más frusztráló tényezők meglétéről tanúskodik. A lelke mélyén bizonyára ő is tudja, ezt a versenyt Michael nyílt küzdelemmel fordította maga javára, bizonyítva a Rosberg által folyamatosan cáfolt tényt: a „hétszeresnek” idén versenytempó terén sikerült fölé nőnie. Schumi ráadásul mindezt épp egy olyan, számára hullámzó hétvégén tette, mely szinte végig a sima vereségét ígérte. Nos, Nico, a helyedben mi is idegesek lennénk!
.jpg)
Írta: rozo31 2011. okt. 26. 12:30
Dél-Korea tavaly a szezon legjobb eredményét szállította Michael Schumacher számára, idén viszont már azelőtt véget ért a német ottani versenye, hogy az valójában elkezdődött volna. A „viborgi torpedó” kilőtt, majd célt ért, gondoskodva arról, hogy a hétvége megrekedjen a soha be nem teljesülő várakozás szintjén. Nagyon össze kell hát szednie magát annak, aki komoly okfejtésekkel, elemzésekkel tűzdelt összefoglalót akar írni róla. E sorozat kitalálója tesz egy próbát, egy viszont bizonyos: cseppet sem ilyen 50. részről álmodott…
.jpg)
Írta: rozo31 2011. okt. 13. 17:00
Amikor Michael Schumacher utolsó kiállását letudva Felipe Massa Ferrarija elé tért vissza a szuzukai pályára, bizonyossá vált: régi énje, mely képes a maximumot kipréselni mindenkori verdájából, a korábbi villámlátogatásokkal szemben, hosszabb itt tartózkodásra rendezkedett be köztünk… S bár a jelenet kevéssé hasonlítható a 11 évvel ezelőtt szintén ugyanitt történő bokszban előzéséhez Mika Häkkinennel szemben, a mostani hatodik helyet megszerző Schumacher már sok szempontból emlékeztet az akkorira. Például hasonlóan elégedett mostanság és egyre inkább élvezi a versenyzést. Persze e két dolog cseppet sem független egymástól!
.jpg)