senna címkével ellátott posztok 
Írta: akdestroyer72 2013. máj. 1. 10:48
Ennyi ideje nincs köztünk, a Formula-1 valaha élt egyik legnagyobbja, a sportág háromszoros brazil világbajnoka, Ayrton Senna. Mondják, hogy egy kép többet ér ezer szónál, szerintünk meg egy jó videó ezer képnél is.
Ennek apropóján, hoztunk nektek egy tribute videót a jobbik fajtából, aki szeretné, az szánja rá legalább ezt az öt percet arra, hogy megemlékezzen Ayrtonról, aki immár 19 éve, hogy az égi versenypályákon köröz.
Írta: szpatrik 2013. márc. 7. 21:13
Bemutatásra kerültek a 2013-as Formula-1-es autók, elkezdődtek, és lassan be is fejeződnek a téli tesztek, hamarosan felbőgnek a motorok a világbajnokság első, ausztrál futamán. Addig is az uborkaszezont kitöltendő, egy fajta ráhangolódásként a szezonra indítjuk el új sorozatunk első részét, mely a múlt legendás F1-es gépeit mutatja be.
Írta: pytho 2012. okt. 6. 8:45
Következnek előbb Japán Nagydíj időmérő edzésének legfontosabb statisztikái!
(FRISSÍTVE VERGNE BÜNTETÉSE UTÁN)
Sebastian Vettel pályafutása 34. pole pozícióját szerezte, ezzel egyedül áll az örökranglista harmadik helyén Schumacher (68) és Senna (65) mögött, lehagyva Clarkot és Prostot (33-33).
Elolvasom »
Írta: pytho 2012. szept. 6. 15:30
Az FIA rég tapasztalt szigort alkalmazott a Belga Nagydíj rajtjánál tömegbalesetet okozó Romain Grosjeannal szemben, amikor úgy döntöttek, hogy a francia kénytelen lesz az Olasz Nagydíjat a televízión keresztül nézni. 1994 óta nem tiltottak el versenyzőt futamról. Hogy jogos volt-e Grosjean eltiltása? Ezt mindenki döntse el maga, s írja meg a kommentek közt.
Kommentek: 9 komment
Írta: pytho 2012. júl. 29. 16:30
Következnek a Magyar Nagydíj legfontosabb statisztikái!
Lewis Hamilton pályafutása 19. futamgyőzelmét szerezte, ezzel az örökranglista tizennegyedik helyén áll, egy győzelemmel a ma is épp mögötte végző Räikkönen előtt. Hamilton 2007 és 2009 után harmadszor tud győzni a Hungaroringen, ezt rajta kívül csak Ayrton Senna (3) és Michael Schumacher (4) érte el.
Elolvasom »Kommentek: 9 komment
Írta: pytho 2012. júl. 27. 21:15
Féltávhoz érkezett a szezon, így a Magyar Nagydíj előtt egy rövid szubjektív mérleget kaptok az idény huszonnégy főszereplőjének eddigi produkciójáról. Lássuk, hogy mit alkottak eddig a srácok, Pedrótól Fernandóig.
Kommentek: 8 komment
Írta: rozo31 2012. máj. 24. 22:30
Miközben Michael Schumacher kikászálódás helyett inkább csak tovább süllyed a 2012-es idénykezdet hullámvölgyében, az utóbbi hetekben a Mercedes csapat is egyre jobban elkezdett egy illetve két évvel ezelőtti önmagára hasonlítani. A komoly előrelépéssel kecsegtető első bíztató jelek lassan a feledés homályába vesznek. A reményt feladni azonban kár lenne: idén nem létezik papírforma, így még a gyengébbnek tűnő hétvégéken is bármi megtörténhet. Más kérdés, hogy az összképet és a távlati célokat nézve ez mégsem nyugtatja meg teljesen a szurkolót, a múlt jókora árnyéka ugyanis továbbra is itt lebeg a fejünk fölött…
Írta: pytho 2012. máj. 1. 19:45
Törzsolvasónk, akdestroyer jelentkezett egy vendégposzttal, melyben elképzelt egy másik világot. Mennyi mindent változtatott volna meg, ha egyetlen pillanat máshogy alakult volna? 18 éve történt a modernkori Formula 1 egyik legmeghatározóbb eseménye, 18 éve elvesztettünk egy csillagot, 18 éve halt meg Ayrton Senna. A következő poszt arról szól, hogy alakulhatott volna az elmúlt 18 év, ha az a végzetes imolai délután máshogy ér véget...
Kommentek: 29 komment
Írta: pytho 2012. ápr. 10. 20:15

A várakozásoknak megfelelően hatalmas érdeklődést hozott, és még annál is nagyobb indulatokat kavart az Ideális Bajnokság második negyeddöntője. A második legtöbb, közel hétszáz szavazat és mintegy százötven komment után Michael Schumacher felülkerekedett Ayrton Sennán, és bejutott az elődöntőbe, ahol az olasz Alberto Ascari lesz az ellenfele. A Kínai (és ha lesz, a Bahreini) Nagydíjat követően a Jackie Stewart-Kimi Räikkönen ütközettel folytatódik a Bajnokság.
Elolvasom »
Írta: pytho 2012. ápr. 7. 11:00
Az Ideális Bajnokság második negyeddöntőjét két olyan versenyző vívja, akiket előzetesen a végső győzelemre is esélyesnek tartottunk. Az egyik oldalon a Formula 1 rekordjainak oroszlánrészét birtokló Michael Schumacher, a másik oldalon pedig az a versenyző, akinek a neve sokak számára a mai napig egyet jelent a Formula 1-gyel: Ayrton Senna. Hogy melyik legenda jusson a legjobb négy közé, s maradjon versenyben az Ideális Világbajnok címért, csakis rajtatok áll!
Kommentek: 151 komment
Írta: pytho 2012. márc. 15. 12:00
Véget ért az Ideális Bajnokság második köre, így kialakult a legjobb nyolc mezőnye. Az utolsó párharc nem hozott olyan meglepetést, mint némely korábbi, a verseny egyik legnagyobb esélyese, Ayrton Senna fölényesen utasította maga mögé Nigel Mansellt, így ő is csatlakozott a legjobb nyolc mezőnyéhez. A negyeddöntők sorsolását jövő héten tartjuk, addig is itt van nektek egy jó kis szavazás, kíváncsian várjuk az eredményt.
Írta: pytho 2012. márc. 12. 14:00
Az Ideális Bajnokság második fordulójának utolsó párharcát két olyan versenyző vívja, akikről sokunknak lehetnek személyes emlékei, s hosszú éveken át csaptak össze egymással a versenypályákon is. Annak ellenére, hogy a Formula 1 történetének négy legnagyobb csapata közül háromnál is mindketten megfordultak, soha nem voltak egymás csapattársai, de így is számtalan közös történetet lehet felidézni róluk. Hölgyeim és Uraim, a főszerepben Ayrton Senna és Nigel Mansell.
Írta: rozo31 2011. dec. 17. 14:00
Cseppet sem mindegy, hogy valakinek egy zöldfülűvel vagy egy világbajnokkal kell-e megküzdenie a pályán. A különbség elég egyértelmű: előbbi sokkal nehezebb feladat… Legalábbis Michael Schumacher számára, aki előbb Interlagosban volt kénytelen megtapasztalni egy újonc kölyök túlfűtött lelkesedésének káros mellékhatásait, hogy aztán Düsseldorfban verjen kiszámíthatóbb és magasabb szintet képviselő világbajnokokat. Előbbi kínkeserves szenvedést, utóbbi könnyed élvezetet jelentett a rekordbajnoknak év végére. Ellentmondás? A 2011-es idényben semmiképpen sem! Ez csupán a két arca egy kontrasztokkal és szélsőségekkel teli, ellentmondásos szezonnak, amit most kétrészes mini sorozatban igyekszünk alaposan kivesézni. Kezdjük mindjárt Schumacherrel!
.jpg)
Kommentek: még nincsenek kommentek
Írta: rozo31 2011. aug. 13. 16:00
Fonákra pörgetett tenyeresek, fordítva kanyarodó beadások, lehetetlen irányból célt találó lövések, védhetetlen erejű balegyenes – a különböző sportágakban számos előnyt nyújthat a balkezesség/-lábasság. Rafael Nadal emiatt olyan kemény dió Roger Federer számára, és Lionel Messi kiszámíthatatlanságához, Benedek Tibor gólerősségéhez vagy Papp László ellenállhatatlanságához is minden bizonnyal hozzájárult a „jobbosan” gondolkodó ellenfelet zavarba ejtő balkezességük. Vajon az F1-ben is számít, ha valaki „fordítva van bekötve”?
Írta: pytho 2011. aug. 8. 7:30
Folytatódik a sorozat, melyben felidézzük nektek a Formula 1 történetének egyik legfontosabb, legemlékezetesebb, legellentmondásosabb szezonját, mely sajnos egyben az egyik legtragikusabb is. Az 1994-es idény mérhetetlen izgalmakról, hatalmas botrányokról, az egyik legnagyobb csillag felemelkedéséről, és egy másik hős halandóból halhatatlanná válásáról marad örökre emlékezetes. A második részben az imolai hétvégére emlékezünk vissza, mely örökre megváltoztatta a Formula 1-et.
Kommentek: 49 komment
Írta: pytho 2011. aug. 5. 8:00
Az elkövetkező hetekben egy sorozat keretein belül felidézzük nektek a Formula 1 történetének egyik legfontosabb, legemlékezetesebb, legellentmondásosabb szezonját, mely sajnos egyben az egyik legtragikusabb is. Az 1994-es idény mérhetetlen izgalmakról, hatalmas botrányokról, az egyik legnagyobb csillag felemelkedéséről, és egy másik hős halandóból halhatatlanná válásáról marad örökre emlékezetes. Az első részben a szezon előtti változásokat, valamint a Brazil és a Csendes-óceáni Nagydíjat idézzük fel.
Kommentek: 14 komment
Írta: pytho 2011. júl. 25. 8:00
A tegnapi Német Nagydíj egyik legemlékezetesebb pillanata volt, amikor a tiszeletkörben kényszerűségből a pálya szélére álló Fernando Alonso mellett versenytársa, Mark Webber megállt, hogy autóján vigye a boxba a kétszeres világbajnokot. Nem egyedi az eset a Formula 1 történetében, az alábbiakban egy kis válogatást olvashattok a hasonló esetekről sok videóval. A gyűjtésért köszönet rozo31 kollégának.
Kommentek: 10 komment
Írta: pytho 2011. jún. 11. 8:00
A sokak szerint a valaha volt legnagyobbnak tartott Ayrton Senna egyáltalán nem meglepő módon fölényesen, a szavazatok több mint kilencven százalékának megszerzésével masírozott be az Ideális Bajnokság második fordulójába. Búcsút veszünk az első brit világbajnoktól, Mike Hawthorntól. Sennának a második fordulóban bizonyosan nehezebb dolga lesz, ellenfele Graham Hill, Nelson Piquet, Fernando Alonso, Kimi Räikkönen, illetve a Häkkinen-Damon Hill, a Hamilton-Ascari, a Farina-Rindt, vagy a Mansell-Hunt párharc győztese lehet. A következő párharc jövő héten kezdődik, a négyszeres világbajnok Alain Prost, és a sokak által kései utódjának tartott, a Brawn GP-t egyetlen szezonjukban csúcsra repítő Jenson Button várják majd szavazataitokat.
Írta: pytho 2011. jún. 7. 13:35
Ayrton Senna nem is kaphatott volna könnyebb ellenfelet, hiszen a szintén tragikus sorsú Mike Hawthorn egyetlen bajnoki címét több, mint ötven évvel ezelőtt nyerte, és neve így csak a keményvonalas Formula-1 rajongóknak cseng ismerősen. A háromszoros világbajnok a háromszoros futamgyőztes ellen, a sorozat talán legsimább meccse következik - persze még véletlenül sem akarunk befolyásolni senkit, nézzük a tényeket!
Írta: pytho 2011. febr. 27. 21:40
Ahogy a Monty Python örökzöldje mondaná: és most jöjjön valami egészen más! Ma egy könnyed kis válogatással készültünk nektek, amelyben különleges, megmosolyogtató történetekből és hozzájuk kapcsolódó videókból állítottunk össze nektek egy kis tematikus válogatást. Ez egy kísérlet a részünkről, reméljük pozitív fogadtatásra talál részetekről. Elsőként a pálya széli harcokból és a tízpontos autóeldobásokból állítottunk össze nektek egy kis válogatást.
Kommentek: 33 komment
Írta: pytho 2010. okt. 26. 5:15
A Formula 1 történetének legnagyobb versenyei közt tett kalandozásunk során újfent egy Európa Nagydíjhoz érkeztünk el, noha ezúttal nem német, hanem angol földre, méghozzá 1993-ba. A Formula 1 egyetlen Donington Parkban rendezett nagydíját az élete egyik legnagyobb versenyét futó Ayrton Senna diadalmenete és az elképesztő időjárási viszonyok mellett olyan apróságok miatt is érdemes felidézni, mint például Prost hét kerékcserével szerzett harmadik helye, az első helyezettnek átadott hatalmas fémsün (ld. balra), vagy a boxutcán keresztül elért leggyorsabb kör…